A terepasztal - 6. szakasz

Sokat gondolkodtam azon, hogy a következő részt új építési szakaszba soroljam-e. Annak ellenére, hogy az ötödik fejezetben épített spirál és hegyoldal felett helyezkedik el, valójában egy teljesen különálló egység, ezért az építését egy új fejezetben fogom bemutatni.

A 'felső szint' alapja a már korábban bemutatott sirál emelkedő teteje. A középen lévő nyílást 4 mm vastag rétegelt lemezzel fedtem be. A lemezt a négy sarkán átmenő csavarral rögzítettem a az alaphoz. A hegytető vázszerkezetét ehhez a lemezhez fogom rögzíteni, így a későbbiekben a 4 rögzítőcsavar oldásával az egész hegytető leemelhető lesz a főkeretről.
A korábban bevált 'technológia' alapján a sinek lefektetésével és a láthatón részek festésével kezdtem a munkát.

A vasúti pálya beüzemelése után a környező terep elkészítésén volt a sor.
Az alábbiak szerint elkészült a hegytető tartóváza.

A váz befedése előtt elkészítettem az alagutat.

A hegytető felső borításának alapja a NOCH 60380 fémhuzal erősítésű papírlapjából készült. A lapot kárpitos belövőpisztollyal rőgzítettem az élére állított lemezekhez.

Az alapra a már korábban bevált üvegszál-erősítésű Rigips gipszet hordtam fel. Helyenként gumimintába öntött gipsz sziklákat helyeztem el.



A gipsz megkötése után a sziklákat megfestettem.

A festés után a terep kialakítását kezdtem el. A hegyoldalhoz kapcsolódó részeket ugyanolyan sűrű növényzettel borítottam, mint magát a hegyoldalt. A felső lankásabb részeken füves-fás területet fogok készíteni. Ehhez alapnak a német ML cég, erre a célra kifejlesztett masszáját kentem fel a gipszfelületre.

A massza megkötése után elérkezett a hegykészítés leglátványosabb része, a 'parkosítás'. Az alapanyagok megegyeznek a már korábban használtakkal, HEKI wildgras, wiesengras, valamint fák, bokrok, különböző színű szóróanyagok keveréke. Igyekeztem a különböző formájú és színű növényeket keverni, véleményem szerint így természetesebb hatás érhető el.

Legnagyobb örömömre a végső simitásokba a kisebbik lányom is besegített.

Miután a hegy elkészült, az állomás és környezetének kialakítása következett. Az állomás épülete POLA gyártmány, festéssel, patinázással, kültéri világítással, telefonfülkével felturbózva. Környező utcák kialakítása megegyezik a már korábban bemutatott technikákkal, újdonság a NOCH nemrég megjelent gyönyörű szép fái.

A beton ütközőbakokat gipszből öntöttem és ROCO elemek felhasználásával készítettem el.
Az épület melletti peron kockakő mintás Evergreen lappal borított 8 mm magas rétegelt lemez, ugyanolyan színnel festve, mint a POLA épülethez tartozó peronrész. Egy hegyvidéki kisállomás korántsem olyan zsúfolt,mint egy nagyvárosi pályaudvar, ezért 2-3 Preisser figura, pár pad és egy menetrendi információkat tartalmazó tábla tökéletesen élethűvé teszi ezt a részt. A két vágány között részbe salakos kaviccsal borított peront készítettem.

Befejezésül parkosítottam a 2.vágány előtti területet. Először HEKI wildgrast ragasztottam le az egész területre, a fűtábla és a kavicságyazat közötti 1-1,5 cm résbe NOCH fű-szóróanyagot szórtam, melyet nitrolakkal rögzítettem.

A fűalapra bokrokat és fákat (HEKI) ragasztottam, ezzel a 6.szakasz építése befejeződött.

Az állomásról, az itt megforduló vonatokról és a növényzetről készült néhány "földközeli" kép, melyek az életképek rovatban találhatóak.